A Balaton és környéke minden évszakban hálás fotótéma, hiszen nemcsak a víz, de a tavat körülölelő táj is lenyűgöző szépségű. A természet és a tó körül rejtőző élővilág számos fotós kedvelt témája – a Balaton-felvidék és a Badacsony pedig az őszi napfelkeltében különös pompában ragyog, amit ezúttal Josef Jordan örökített meg.
Jordan rendszeresen lencsevégre kapja a hazai tájak csodás természeti jelenségeit, a magyar tenger környékén készült felvételeit pedig a Balatoni értékmentés Facebook-csoportban teszi közkincsé, ahol képei nagy népszerűségnek örvendenek.
A fotós kihasználta az utolsó, még nem túl hideg őszi hétvégét, és szeptember 27-én a Szent György-hegyről és Badacsonyról ködtakaróval érkezett napfelkeltét örökítette meg csodálatos felvételeken.
Budapesttől 30 kilométerre, Vác szomszédságában, Sződliget közelében rejtőzik a vadregényes kis horgásztó, amelynek felfedezésével igazi mesevilágba csöppenhetünk. A tavat öblöcskék, apró félszigetek övezik és idilli, nádból és fából készült házikók rejtőzködnek a hatalmas ártéri fák ölelésében.
A nyár végére a megújuló Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum páratlan balatoni képgyűjteményt digitalizált és tett közkinccsé honlapján. A fotóanyagon keresztül főleg a két világháború közötti parti munkálatokról, kikötőépítésekről és a tó mentén dolgozó munkások társadalmi helyzetéről kaphatunk átfogó képet.
A tatai Öreg-tó Magyarország egyik legidősebb mesterséges tava, amely az Által-ér felduzzasztásával, a honfoglalás előtt keletkezett. A tavat kényelmesen körbe lehet sétálni, ám nemcsak a kirándulók, de a költöző madarak kedvelt pihenőhelye is, ősszel és télen vadludak és vadkacsák tízezreinek szolgál átmeneti menedékként.
A Fertő tó egyre népszerűbb kirándulóhely: bicikliút, izgalmas látványosságok, hangulatos kisvárosok és gyönyörű tájak keretezik. Ugyan egy része Ausztriához tartozik, azonban a határok átjárhatósága miatt a Fertő-táj egységet alkot.
A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő Nyugat-Dunántúl legnagyobb fürdőkomplexuma, amelyet 2002-ben adtak át. A fürdő termálmedencékkel, óriáscsúszdákkal, gyerekmedencével, mászófallal és wellness-szolgáltatásokkal várja a kikapcsolódásra vágyó és az élményeket kereső vendégeket egyaránt.
A hungarikumnak számító hagymájáról elhíresült kistelepülés, Makó belvárosában igazi fürdőkomplexum várja az odalátogatókat, a 12 ezer négyzetméter alapterületen 18 különböző medence, 8 fajta szauna, gőzkabin, élmény-, gyógy- és wellness-szolgáltatások teszik felejthetetlenné a kikapcsolódást.
Az egyedülálló Miskolctapolcai Barlangfürdő nemcsak termálvizes medencéivel várja a gyógyulni várókat, hanem páratlan módon a természet vájta barlangjáratokban és csarnokokban élvezhetik a strandolást az odalátogatók.
Tapolca leghíresebb látványossága a föld mélyén rejtőzik, és nem mindennapi módon lehet felfedezni. A Tapolcai-tavasbarlang Magyarországon egyedülálló, nem látványos cseppköveiről híres, hanem a hangulatos föl alatti csónakázásról.
Oroszlány közelében, a Vértes tövében megbújik egy különleges tó: girbegurba stégek és fapallók vezetnek a vízen lebegő, pirosra, kékre és sárgára mázolt kis kunyhókhoz. A Bokodi-tó a Vértesi Erőmű mesterséges tava, amely valóságos mesevilágba kalauzolja az arra járókat.
Ősfákkal tarkított vízpart, változatos madárvilág, vízre hajló lombok. A Csongrád megyei Mártély határában különleges holtágak várják a természet szerelmeseit.