Kiválasztották a jégtáblát, amelyen a német kutatóhajó csaknem egy éven át sodródhat az Északi-sarkvidéken minden idők legjelentősebb arktiszi expedícióján.
A kutatók az idővel versenyt futva – még a sarki éjszaka beállta előtt –, október 4-én találták meg a mintegy 2,5-szer 3,5 kilométeres, enyhén tojásdad alakú jégtáblát, amely megfelelőnek tűnik a küldetéshez – közölte a bremerhaveni Alfred Wegener Intézet.
A meleg nyár után nem volt egyszerű kellően nagy és stabil jégtáblát találni az Oroszországtól északra, az Északi-sarktól 550 kilométerre fekvő térségben, ahol a kutatóhajó tartózkodik.
A Polarstern szeptember 20-án a norvégiai Tromsőből indult útjára. Az expedíció egyes tagjai már szeptember 28. óta gyalogos felderítőutakat tettek a kiválasztott jégtáblán. A jégtömb északi részén találtak is egy szokatlanul stabil helyet, ahol a jég vastagsága eléri az egy métert. Az Erődnek elnevezett területen építik fel a kutatótábort, ahol 17 ország 300 tudósa váltja majd egymást a 140 millió eurós (46,5 milliárd forintos) expedíció keretében.
A kutatók elsősorban a klímaváltozást tanulmányozzák: céljuk, hogy jobban megértsék, milyen befolyást gyakorol a globális éghajlatra a klímaváltozás nyomán változó Északi-sarkvidék. A sodródás 2020 júniusáig tart, amikor megindul az olvadás, és a Polarstern valahol Grönland és a Spitzbergák között kiszabadul a jég fogságából. Ezt követően kezdődik a begyűjtött adatok értékelése.
Korábban teljesen halottnak vélt földközi-tengeri korallkolóniákban fedeztek fel élő virágállatokat a kutatók, akik a világon elsőként számoltak be a jelenségről a Science Advances című folyóiratban.
Az óceánoknak nagyon fontos szerepük van a Föld éghajlatának irányításában. Új kutatások bizonyították, hogy sokkal több szén-dioxidot nyel el a világ öt óceánja, mint azt eddig hitték.
Egy, az International Journal of Climatology című folyóiratban publikált tanulmány szerint az izraeli átlaghőmérséklet a közel-keleti állam 1948-as megalapítása óta folyamatosan emelkedik, ám a melegedés üteme felgyorsult az utóbbi harminc évben.
A globális átlagnál jóval gyorsabban emelkedik a hőmérséklet a Földközi-tenger térségében, és ez fenyegetést jelent a régió élelmiszer- és vízkészleteire – figyelmeztetnek kutatók egy új tanulmányban.
Interjú Maggie White-tal, a Stockholmi Nemzetközi Víz Intézet Nemzetközi Irányelvek és Folyamatok vezetőjével, a Globális Víz Adaptáció Szövetség társelnökével.
Interjú dr. Maria Concepcion Donosóval, a Floridai Nemzetközi Egyetem Víz- és Környezettudományi Intézet Nemzetközi Programjának igazgatójával.
A klímamenekültekről szóló híradásokban ijesztő számsorok és apokaliptikus tájképek váltakoznak, elfedve a probléma valódi arcát: az eltorzult emberi sorokat.
Május 1. és augusztus 30. között közel 400 alkalommal, 29 országban mértek minden korábbinál magasabb hőmérsékletet az északi földtekén.
Több mint az emlősök negyedét kihalás fenyegeti.
Jacques-Olivier Travers francia solymász egy fehérfarkú rétisasra erősített kamerával mutatja meg az Alpok gleccsereit.