Nyelvváltás
Megelőzni a vízválságot
Küldés e-mailben Facebook Twitter Nyelvváltás
Megelőzni a vízválságot

Óriási érdeklődés övezte a Budapesti Víz Világtalálkozót

Rengetegen érdeklődtek a Budapesti Víz Világtalálkozó iránt – az esemény fontosságát jól példázza, hogy arra 118 országból több mint 2300-an jelentkeztek, a több mint 30 miniszteri szintű küldöttség mellett nemzetközi szervezetek és multilaterális finanszírozási intézmények vezetői, valamint vízügyi szakértők is eljöttek.

„A világtalálkozót a sok víz, kevés víz, szennyezett víz tematika mentén építettük fel. Mindenki ismeri, milyen globális kihívások vannak, az egyes országokat másként érinti a vízválság” – mondta Joó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkára.

A vízválság megelőzése szempontjából a legfontosabb döntéshozók érkeztek Budapestre.

„A politikusok mellett a fejlesztéseket biztosító pénzügyi intézmények vezetői is részt vesznek a találkozón, valamint a tudományos és gazdasági élet szereplői, akik megoldásokat dolgozhatnak ki a vízválság elleni küzdelemhez”
– fogalmazott Joó István az M1-nek adott interjúban.

„A 2013-as és 2016-os Budapesti Víz Világtalálkozóknak kiemelt szerepük volt abban, hogy létrejött egy dedikált célkitűzés a vízválság megoldására” – emelte ki a helyettes államtitkár.

Áder János köztársasági elnök (k) beszél, mellette Hendrich Balázs, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója (j6) és Joó István, a Budapesti Víz Világtalálkozó 2019 tanácskozást előkészítő tárcaközi bizottság elnöke, a Külgazdasági és Külügyminisztérium export növeléséért felelős helyettes államtitkára (j3)  Fotó: MTI/Illyés Tibor

Az expón olyan magyar megoldások is bemutatásra kerültek, amelyek megoldást biztosíthatnak a krízisre. Számos olyan projekt fut a világban, amelyet magyar technológiával és magyar finanszírozással valósítanak meg, legyen szó vízgazdálkodásról, tiszta víz biztosításáról vagy a szennyvíz kezeléséről.

A helyettes államtitkár kifejtette, hogy Magyarországon azok a beruházások megvalósultak már, amelyek révén a lakosságnak tiszta vizet lehet biztosítani. „A fővárosi szennyvíz 95 százaléka megtisztítva kerül vissza a Dunába” – fűzte hozzá.

„Mi ezeket az eredményeket adottnak vesszük, de a világ számos részén ez nagyon komoly kihívást jelent” – tette hozzá.

Magyarország technológiai megoldásokkal, valamint diplomáciai szerepvállalással, mint a Budapesti Víz Világtalálkozó háromévente történő megrendezésével tud ebben segíteni.

Látogatók a Budapesti Víz Világtalálkozó 2019 konferencia részeként megrendezett Digitális és Természetközeli Fenntartható Megoldások című expón Fotó: MTI/Illyés Tibor
Tovább a forráshoz: Élő Bolygónk

Hazai fejlesztések segíthetnek a gyógyszermaradvány-probléma megoldásában

A gyógyszerszármazékok vizekből történő eltávolítása szinte az egész világot foglalkoztatja. Ezért is kísérte nemzetközi érdeklődés a Budapesti Víz Világtalálkozón a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földrajztudományi Intézete által vezetett NVKP projekt eredményeinek bemutatását, amelyek a teljes problematikát átfogják.

Újrahasznosított tengeri hulladékból készülnek a Coca-Cola új palackjai

A Coca-Cola bemutatta első olyan palackját, amely tengeri hulladékok újrahasznosításával készült. A tesztüzemben egyelőre 300 olyan palackot gyártottak le, amelyek 25%-ban tartalmaznak a Földközi-tengerből kihalászott műanyaghulladékot.

Reformok, amelyek leginkább támogatják a vízbiztonságot és a fenntartható fejlődést

Interjú Xavier Leflaive-vel, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) környezetvédelmi főtanácsosával.

Napi összefoglaló a 2019-es Budapesti Víz Világtalálkozóról – október 17.

Az Institute for Sustainable Development a BWS Bulletin számára összefoglalta a Budapesti Víz Világtalálkozó 2019 harmadik napjának eseményeit.

A víz a fejlődés forrása

Víz nélkül nincs élet – de elgondolkodtunk-e már azon, hogy víz nélkül nincs fejlődés sem? Akár arról beszélünk, hogy a növények fejlődéséhez elengedhetetlen a víz, akár az újabb korok zseniális találmányait, felfedezéseit vesszük számba, be kell látnunk: a víz alapjaiban határozza meg életünket.

Áder János: A fiatalok szeretnék Magyarországot olyannak megőrizni, amilyennek nagyszüleik láthatták

A fiatalok szeretnének tiszta környezetben élni, ezt a természetes igényt fogalmazták meg a pályázatra beadott rajzokkal, fotókkal, plakátokkal – mondta Áder János köztársasági elnök újságíróknak az SDG for Kids verseny díjkiosztó rendezvénye után a Budapesti Víz Világtalálkozón.

Pápai üzenet a 2019-es Budapesti Víz Világtalálkozó résztvevőihez

Napi összefoglaló a 2019-es Budapesti Víz Világtalálkozóról – október 16.

Az Institute for Sustainable Development összefoglalta a Budapesti Víz Világtalálkozó 2019 második napjának eseményeit.

Napi összefoglaló a 2019-es Budapesti Víz Világtalálkozóról – október 15.

Az Institute for Sustainable Development összefoglalta a Budapesti Víz Világtalálkozó első napjának eseményeit.

A Budapesti Víz Világtalálkozó záróünnepsége

Tekintse meg a Budapesti Víz Világtalálkozó záróünnepségének videóját!

1
2
3
4
5
6
7
8
9