Számos kutatás bizonyította szerte a világon, hogy a gyógyszerek hatóanyagai a szennyvízzel a környezetbe, onnan pedig könnyen az emberi táplálékláncba kerülhetnek. A maradványok kiszűrése egyre égetőbb kérdés, ám szerencsére a tudomány világa már reagált a problémára.
Több magyar kutatócsoport is foglalkozik a gyógyszermolekulák környezetre gyakorolt hatásának kutatásával, illetve a megoldások keresésével. A Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földrajztudományi Intézete – kiemelt NVKP-projekt keretén belül – 2016 óta vizsgálja a különböző gyógyszermaradványok, elsősorban az endokrin diszruptorok, vagyis a hormonális rendszerbe beavatkozó anyagok (EDC-k, például hormonok) és egyes nyugtatók, fájdalomcsillapítók és antidepresszánsok útját a kommunális szennyvízkezeléstől kezdve az természetes vizekig.
A nehezen lebomló gyógyszerhatóanyagok között a környezetben számos fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő is megtalálható: például a Cataflam és a Fortedol hatóanyaga, a diklofenák, ami a fájdalomcsillapító hatása mellett befolyásolja a hormonrendszert, így elsősorban a vízi élővilágra és annak diverzitására van hatással. A diklofenákhoz hasonlóan más fájdalomcsillapítók (pl. tramadol, vagy a fogászati fájdalomcsillapításból jól ismert lidokain) is igen nehezen bomlanak le. Ezen hatóanyagok fogyasztása is nagyon jelentős: Magyarországon évente több mint 21 tonna diklofenák és 18 tonna tramadol fogy el, aminek egy része a csatornahálózaton keresztül az élővizekbe jut. E mennyiség nagyságát jól érzékelteti, hogy a 100%-os tisztaságú hatóanyagok elszállításához két kamionra lenne szükség.
Az NVKP projekt keretén belül a szakértők a már forgalomban levő vízszűrőkön kívül költséghatékony vízkezelési technológiákat kerestek. Olyan alternatív, biztonságos szűrési technológiákat teszteltek, amelyek később nagy volumenben alkalmazhatók a szennyezett víz gyógyszerszármazék-mentesítésére.
Az év nagy részében jelentős mennyiségben keletkeznek komposztálható zöldhulladékok: fűnyesedék, gyümölcsmaradványok, száradt falevelek… Ezekből megfelelő komposztálás során kis szemcseméretű szerves törmelék keletkezik, amely szűrőtöltetként is alkalmazható, ugyanis ezek a természetes anyagok nagy mennyiségben képesek eltávolítani a különböző hidrofób gyógyszermaradványokat.
A projektben emellett számos, a környezetünkben képződött talajalapú szerves anyagból, illetve bioszénből készített szűrőtölteteket is vizsgálnak. Az első eredmények igen biztatóak. Az anyag fizikai tulajdonságainak változtatásával folyamatosan igyekeznek növelni a potenciális szűrőtöltetek hatékonyságát. Az adszorbensként használt anyagok ártalmatlanítása még fejlesztés alatt van, de költséghatékonyság szempontjából ígéretesnek bizonyulnak.
A projekt keretében kidolgozott teszteket, eljárásokat és termékeket a CSFK a 2019-es Budapesti Víz Világtalálkozón mutatja be. A kifejlesztett eljárások és termékek már egy saját branddel is rendelkeznek: a látogatók a CLEAREADY felirat alatt ismerkedhetnek meg a fejlesztésekkel.
A koningshoeveni apátság trappista szerzetesei 1881 óta gyártanak sört, az utóbbi években pedig már kenyeret is sütnek, csokoládét, sajtot és mézet is készítenek. Az apátság és a látogatóközpont szennyvize mellett az ezekből a gazdasági tevékenységekből származó szennyezett vizet is meg kell tudniuk tisztítani.
A szakemberek szerint ennyi golflabdából közel 30 kilogrammnyi mikroműanyag erodálódhatott a tengervízbe.
2010-ben jelentette be a vietnámi kormány, hogy ivóvíztisztító telepet építtet Vietnám középső részén. Mivel Magyarország híres a víztisztító technológiájáról, a vietnámi fél a magyar partnerség mellett döntött.
Az elmúlt három évtizedben világszerte súlyosbodott az édesvízi nagy tavakat érintő nyári algavirágzás – állapították meg a washingtoni Carnegie Tudományos Intézet és az amerikai űrkutatási hivatal munkatársai a témában készített eddigi leghosszabb távú, globális tanulmány keretében.
Újrakezdte a műanyaghulladék begyűjtését a Csendes-óceánon egy holland feltaláló lebegő szemétszedője, a System 101 nevű berendezés, amelynek egy évvel ezelőtti tesztüzeme kudarccal végződött.
Az Atlanti-óceán déli részén fekvő Inaccessible Island területén kanadai és afrikai kutatók Ázsiából, illetve főleg Kínából származó műanyag palackok tömkelegét találták, amelyek valószínűleg az arra elhaladó kereskedőhajókról kerülhetnek a vízbe, majd a szigetre.
Hazánkra is igaz, hogy a különböző gyógyszerek hatóanyagai a szennyvizekkel együtt folyamatosan a környezetbe kerülnek, ezért már a felszíni és felszín alatti vizekben, valamint a talajokban is megtalálhatók.
Az emberi és állati szervezetbe juttatott gyógyszerhatóanyagok egy része változatlan formában távozik a vizelettel, majd a vegyületek – a szennyvizeken keresztül – olyan felszíni vizekbe kerülhetnek, amelyek ivóvízbázisként szolgálnak, így kockázatot jelenthetnek a vízi ökoszisztémákra és az ivóvizek tisztaságára egyaránt.
A parányi plasztikrészecskék környezetbe juttatásában régóta bűnösként ismerjük a műanyag élelmiszer-csomagolásokat, a súrlódástól kopó autógumikat, de a műszálas ruhákat is. Egy újabb kutatás azonban a konyhánkban, egész pontosan a teásbögréinkben is talált egy komoly szennyezésforrást.
A szennyvíztisztító technikák folyamatos fejlődése ellenére a szintetikus gyógyszerhatóanyagok teljes eltávolítása – a napjainkban alkalmazott háromlépcsős eljárással – máig megoldásra vár. Számos kutató dolgozik azért, hogy a molekulák eltávolításának hatékonysága a jelenlegi 10-30 százalékos aránynál jelentősen magasabb legyen.