A Berni-Alpokban lévő, 4000 méter tengerszint feletti magasságban eredő 23 kilométeres Aletsch-gleccser Európa leghosszabb és legnagyobb tömegű gleccsere, amely az űrből is látható. Jéggel egész évben fedett területe most 28,6 négyzetkilométer, de fogyatkozóban van.
A négy jégfolyamból álló Aletsch az ún. Konkordiaplatznál egyesül, ahol a jégpáncél vastagsága közel egy kilométer. A jégár az éghajlatváltozás miatt évente mintegy 12 méterrel húzódik vissza. 1870 óta 3,2 kilométerrel rövidült meg, ebből csak az 1980 és 2016 között eltelt 36 évben 1,3 kilométerrel, vagyis gyorsuló ütemben fogy. A gleccser része a Jungfrau-Aletsch természetvédelmi területnek, amely 2001 óta szerepel az UNESCO világörökség részét képező helyeinek listáján.
Kihirdették az „Így neveld a felnőtteket” gyermekpályázat díjazottjait.
A koningshoeveni apátság trappista szerzetesei 1881 óta gyártanak sört, az utóbbi években pedig már kenyeret is sütnek, csokoládét, sajtot és mézet is készítenek. Az apátság és a látogatóközpont szennyvize mellett az ezekből a gazdasági tevékenységekből származó szennyezett vizet is meg kell tudniuk tisztítani.
Budapesttől 30 kilométerre, Vác szomszédságában, Sződliget közelében rejtőzik a vadregényes kis horgásztó, amelynek felfedezésével igazi mesevilágba csöppenhetünk. A tavat öblöcskék, apró félszigetek övezik és idilli, nádból és fából készült házikók rejtőzködnek a hatalmas ártéri fák ölelésében.
Mlle Hipolyte francia dizájner és illusztrátor bonyolult szobrokat készít vibrálóan színes papírokból. A művész legújabb háromdimenziós alkotását a korallzátonyok inspirálták, a Coralium névre keresztelt, közel 1 méter magas és 3 méter széles szobrot különböző technikákkal alkotta meg. Az alkotás célja, hogy felhívja a figyelmet a klímaváltozás hatására, az egyre törékenyebb tengeri ökoszisztémára.
Korábban teljesen halottnak vélt földközi-tengeri korallkolóniákban fedeztek fel élő virágállatokat a kutatók, akik a világon elsőként számoltak be a jelenségről a Science Advances című folyóiratban.
A gyógyszerszármazékok vizekből történő eltávolítása szinte az egész világot foglalkoztatja. Ezért is kísérte nemzetközi érdeklődés a Budapesti Víz Világtalálkozón a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földrajztudományi Intézete által vezetett NVKP projekt eredményeinek bemutatását, amelyek a teljes problematikát átfogják.
Fokváros történelmi vízválsága az egész világ számára ébresztőt fújt. Megtörtént, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt. Félő, ha a párizsi megállapodásban rögzített célok nem teljesülnek, néhány évtizeden belül akár több nagyváros is hasonló sorsra juthat.
„A jég világában láthatjuk, tapinthatjuk, hallhatjuk – közvetlenül a bőrünkön érezhetjük a klímaváltozás folyamatát" – James Balog nemzetközileg elismert természetfotós szerint elképesztően fontos, hogy odafigyeljünk azokra a folyamatokra, amelyek a sarkvidékeken zajlanak.
A szakemberek szerint ennyi golflabdából közel 30 kilogrammnyi mikroműanyag erodálódhatott a tengervízbe.
Mat Miller brit illusztrátor a PangeaSeed Alapítvány számára készített alkotással hívja fel a figyelmet azokra a problémákra, amelyekkel ma az óceánoknak szembe kell nézniük. Equilibrium (Egyensúlyi állapot) címre keresztelt alkotása az alapítvány legutóbbi kiadványában kapott helyet, célja pedig, hogy ráirányítsa a figyelmet az óceáni ökoszisztéma sérülékenységére és a tengeri fajok gyors ütemű kihalására.